EUDRS: Crossing the Borders projektzáró konferencia

 

2015. február 26-án, Budapesten a CESCI, az Európai Határrégiók Szövetsége (AEBR) és a Francia - Magyar Kezdeményezések Egyesület társzervezésében került megrendezésre a Crossing the Borders: A Duna régión (EUDRS) belüli határ menti együttműködések legjobb gyakorlatai c. projekt záró konferenciája. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Miniszterelnökség támogatásával létrejött konferencián mintegy száz érdeklődő jelent meg.

Az Európai Unió Duna Régió Stratégiájának akciótervéhez kapcsolódóan, a projekt keretében egy héttagú nemzetközi konzorcium elvégezte a makrorégión belüli határ menti együttműködések adottságainak vizsgálatát, és felkutatta a legjobb gyakorlatokat. A kutatási projektben a CESCI-n kívül további hat partner vett részt: Bulgáriából a Szófiai Egyetem, Csehországból az EuroSchola, Horvátországból a Superna Ltd., Romániából a Román Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézete, Szerbiából a Regionális Tudományi Társaság és Szlovákiából a Területi Tervezési Intézet.

A kutatás keretében két összefoglaló és 14 esettanulmány készült, és a határtérségekre vonatkozó adatbázis került összeállításra. Az Európai Határrégiók Szövetségével (AEBR) és a Francia-Magyar Kezdeményezések Egyesülettel közösen megrendezett konferencia célja a kutatás eredményeinek bemutatása volt. A projekt eredményeit 2015 folyamán egy tanulmánykötetben is elérhetővé tesszük.

EUDRS Crossing the border project

A konferencia kezdetén Hervé Ferrage, a budapesti Francia Intézet igazgatója, Karl-Heinz Lambertz, az AEBR elnöke, valamint Joó István a Duna Régió Stratégia végrehajtásáéért felelős miniszteri biztos köszöntötte a megjelenteket. Az első, a kutatást bemutató panelt Ocskay Gyula a CESCI főtitkára elnökölte. Kurt Puchinger, az EUSDR prioritás terület koordinátora a 10. prioritási terület és a Crossing the borders projekt kapcsolatát ismertette, majd Jaschitz Mátyás, a CESCI tervezési igazgatója a Duna régió határairól és határtérségeiről tartott előadást. Ezt követően Bottlik Zsolt, az ELTE docense a kutatás módszertanáról beszélt, míg Pete Márton, az Európa Intézet tudományos segédmunkatársa a kutatás eredményeiről számolt be.

EUDRS Crossing the border project speakers

A második és harmadik szekcióban a Duna régión belüli határon átnyúló együttműködés legjobb gyakorlatai kerültek bemutatásra. Hynek Böhm, az EuroSchola Intézet igazgatója a trinacionális Šumava (CZ) – Bayerischer Wald (DE) – Unterer Inn Mühlviertel (AT) eurorégión belüli együttműködést ismertette. Ezt követően a szlovák Területtervezési Intézet igazgatója, Július Hanus, igazgató a magyar-szlovák Duna menti EGTC-ről tartott előadást, majd Monica Dumitrascu és Bianca Mitrica a a Prut folyó integrált menedzsmentjét, mint az EU külső határain működő példaértékű együttműködést mutatták be.

A harmadik szekcióban Kosyo Stoychev a Szófiai Ohridi Szent Kelemen Egyetem docense a Giurgiu (RO) és Ruse (BG) határon átnyúló integrált rendezési tervét ismertette, majd Nagy Imre az Újvidéki Egyetem tanszékvezetője és Csiszár Molnár Anna a szabadkai Regionális Tudományi Társaság kutatója mutatta be a Drina eurorégiót, mely négy balkáni ország együttműködésén alapszik. Ezt követően Hesz Roland a CESCI stratégiai tervezője a szlovén-magyar határon átnyúló Goričko – Őrség natúrparki együttműködésről beszélt.

A konferencia Ocskay Gyula záró megjegyzéseivel és köszönetnyilvánításával zárult. A esemény során elhangzott előadások elérhetők a CESCI honlapján, ide kattintva.

Feliratkozás Hírlevélre

//2019.04.14.

A Duna transznacionális program keresi azokat a videókat, amelyek a legjobban mutatják be a DTP projektek transznacionális együttműködési tevékenységeit és eredményeit! Hozzon létre egy videót, amely a projekt lényegét rögzíti mind az érdekeltek, mind pedig a nagyközönség számára! Pályázati feltételek és további információk itt találhatóak.

//2019.04.14.

Via Carpatia ETT a Kis Projektalap keretében fehívást írt ki. A pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani.

//2019.04.14.

A Duna-régióra vonatkozó uniós stratégia 8. éves fóruma június 27-én és 28-án kerül megrendezésre Bukarestben.

//2019.04.01.

Az Adriai-Jón-vidékre vonatkozó EU-stratégia (EUSAIR) 2019. május 7-8. között tartja negyedik éves fórumát Montenegróban, Budvában. A további információk hamarosan itt jelennek meg.

//2019.04.01.

2019. április 9-én az Európai Régiók Bizottsága két egymást követő és egymást kiegészítő eseményt szervez: 10: 30-12: 00 között megvitatják a kisprojektek ETT-kezelésének legjobb gyakorlatait és átruházhatóságát. 14:00 és 17:00 óra között pedig INTERACT workshopra és az ETT-k tapasztalatcseréje kerül sor. További részletek itt találhatóak.

Hírarchívum