3. Szlovén-Magyar Fórum


2015. április 21-22-én a két nagykövet védnökségével magyar és szlovén polgármesterek, üzletemberek, regionális fejlesztési szakemberek és az egyetemi szféra képviselői találkoztak Szentgotthárdon, hogy az együttműködésben rejlő lehetőségeket feltárják, megosszák egymással fejlesztési elképzeléseiket és partnereket találjanak konkrét projektjavaslataikhoz. A résztvevő felek ekkor írták alá a Szentgotthárdi nyilatkozatot, amellyel megalapítottak egy éves rendszerességgel megrendezendő eseményt, ahol a szomszédos nemzetek szereplői közötti együttműködés erősíthető és bővíthető.

A két érintett nagykövetség, Szentgotthárd Város Önkormányzata, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata, valamint az eRegion.eu kezdeményezés 2017. május 22-23-án rendezte meg a harmadik szentgotthárdi szlovén-magyar fórumot.

Az idei szeminárium középpontjában a digitális technológia állt. A rendezvény résztvevői a két nap alatt arra kerestek választ, hogy miként segítheti a digitalizáció a gazdaság, az oktatás, a turizmus, valamint az alkonygazdaság és a kétnyelvűség fejlesztését, illetve az ezekben a témákban történő együttműködést.

A fórum első szekciójában a kulturális turizmus és a digitális technológia kapcsolatáról értekeztek a résztvevők. A panel során egyértelművé vált, hogy az on-line kommunikációs csatornák nem csupán a turisták utazás előtti megszólításában játszanak fontos szerepet, az utazás során kínált szolgáltatások, valamint az utazást követő célzott kommunikáció is kulcsfontosságú. Továbbá egy okos desztináció kialakításához nem csupán az ICT technológiák bevezetésére és alkalmazására van szükség, a megfelelő menedzsment háttér kialakítása szintén elengedhetetlen.

Az első panelt követően került sor a fórum hivatalos megnyitójára, mely során Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, Ksenija Škrilec, a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövete, valamint Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország szlovéniai nagykövete köszöntötte az egybegyűlteket, egyben kifejezték a rendezvény iránti elkötelezettségüket.

A megnyitót követően, Ksenija Škrilec nagykövetasszony vezetésével került sor a kétnyelvű oktatás és digitalizáció összefüggéseinek megvitatására. A téma felvezetéseként Iztok Kosem, projektvezető mutatta be a készülő szlovén-magyar digitális szótár fejlesztésének folyamatát és fontosságát. A résztvevők egyhangúlag üdvözölték a kezdeményezést, továbbá megfogalmazták a kétnyelvűség fenntartására és erősítésére vonatkozó felelősségüket és feladataikat, számba véve a téma kulturális és gazdasági vonatkozásait.

A második nap délelőttjét a szervezők a digitális kormányzás és gazdaság témakörének szentelték. Boris Koprivnikar, a Szlovén Köztársaság miniszterelnök-helyettese és közigazgatási minisztere a digitális agenda megvalósításának folyamatát ismertette, melyből egyértelműen kiderült, hogy Szlovénia élen jár a digitális kormányzásra való áttérésben. Ezt követően Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkára számolt be a nyugat-dunántúli önvezető autók alkalmazását lehetővé tevő közlekedésfejlesztési projektről, mely 2017 és 2020 között valósul meg. A szekcióban emellett szó esett az okos városokról és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem digitális kormányzással kapcsolatos projektjéről.

Az ebédet követő első szekció középpontjában az alkonygazdaság állt. A Szilágyiné Bátorfi Edit nagykövetasszony által moderált szekcióban szó esett a nyugdíjbiztosítási szolgáltatási rendszer digitális átalakításának lehetőségeiről, az időseknek szóló oktatási lehetőségekről, illetve az aktív időskort biztosító technológiai megoldásokról. A fórum a mezőgazdaság digitalizációs folyamatát bemutató szekcióval zárult, melyet Robert Kokalj, Szlovénia diplomáciáért és gazdaságdiplomáciáért felelős helyettes államtitkára elnökölt. A panel résztvevői olyan magyar és szlovén vállalkozások voltak, melyek európai szinten is előremutató technológiai megoldásokat alkalmaznak és kínálnak az egyes mezőgazdasági alszektorokban.

A fórum végén a résztvevők és a szervezők egyaránt kifejezték a két éve elindult kezdeményezés folytatására irányuló szándékukat.

Az esemény részletes programja itt, valamint az elhangzott prezentációk ide kattintva érhetők el.

A rendezvény a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.

Feliratkozás Hírlevélre

//2019.04.14.

A Duna transznacionális program keresi azokat a videókat, amelyek a legjobban mutatják be a DTP projektek transznacionális együttműködési tevékenységeit és eredményeit! Hozzon létre egy videót, amely a projekt lényegét rögzíti mind az érdekeltek, mind pedig a nagyközönség számára! Pályázati feltételek és további információk itt találhatóak.

//2019.04.14.

Via Carpatia ETT a Kis Projektalap keretében fehívást írt ki. A pályázatokat folyamatosan lehet benyújtani.

//2019.04.14.

A Duna-régióra vonatkozó uniós stratégia 8. éves fóruma június 27-én és 28-án kerül megrendezésre Bukarestben.

//2019.04.01.

Az Adriai-Jón-vidékre vonatkozó EU-stratégia (EUSAIR) 2019. május 7-8. között tartja negyedik éves fórumát Montenegróban, Budvában. A további információk hamarosan itt jelennek meg.

//2019.04.01.

2019. április 9-én az Európai Régiók Bizottsága két egymást követő és egymást kiegészítő eseményt szervez: 10: 30-12: 00 között megvitatják a kisprojektek ETT-kezelésének legjobb gyakorlatait és átruházhatóságát. 14:00 és 17:00 óra között pedig INTERACT workshopra és az ETT-k tapasztalatcseréje kerül sor. További részletek itt találhatóak.

Hírarchívum