CURRICULUM VITAE

Dr. Jankai Norbert

1991-ben végeztem a JPTE Jogi Karán, majd posztgraduális képzéseket követően 1998-ban a JPTE Közgazdaságtudományi Karán szakokleveles marketing-menedzser, 1999-ben pedig MBA diplomát szereztem.

Eddigi pályafutásom alatt több területen is megfordultam, így dolgoztam önkormányzati és államigazgatási, valamint verseny- és közhasznú szférában.

A CESCI-nek 2010 óta vagyok a munkatársa. A szervezet tevékenysége során egyik fő feladatommá vált az „európai területi együttműködési csoportosulás” (EGTC) elnevezésű uniós jogintézmények létrehozásában való részvétel és tanácsadás a magyar határ mentén és az Európai Unió más országaiban egyaránt.

Továbbképzésem során, 2017-ben közbeszerzési szakjogász diplomát szereztem.

Feliratkozás Hírlevélre

//2018.12.18.

A 2009-ben alapított egyesületünk jövőre ünnepli 10 éves működését. Az eseményre 2019. április 25-26-án két napos ünnepi konferenciával készülünk, amelynek részleteiről hamaros honlapunkon olvashatnak.

//2018.12.12.

A MOT Annemasse-ban és Genfben tartja március 20-21-én az éves közgyűlését és konferenciáját. További részletek hamarosan itt olvashatóak.

//2018.12.08.

Az EUSDR Szófiában tartott 7. éves fórumán az Európai Bizottság közös kutatóintézete elindított egy Story Map nevű történeti térképet. A térkép az EU által finanszírozott projekteket mutatja be, amelyek az idegenforgalomra, a kultúrára, a kerékpáros útvonalakra összpontosítanak. Az emberek virtuális sétát tehetnek a Duna mentén, miközben információkat gyűjthetnek változatos témákról. Az oldal bemutatja a régió szépségét és potenciálját, miközben a kulturális és természeti örökségről szolgáltat információkat. A térkép itt található.

//2018.12.04.

Bukarestben kerül megrendezésre a Régiók és Városok Európai Csúcstalálkozója, ahol országos, helyi és regionális vezetők találkoznak, hogy megvitassák az Európai Unió jövőjét, és azt, hogy hogyan lehetne hatékonyabban bevonni a polgárokat az európai projektbe a helyi és a regionális hatóságokon keresztül. További információkért kattintson ide.

//2018.12.01.

Hamarosan megnyílik a Duna-transznacionális program harmadik pályázati felhívása! Kezdjen már most dolgozni a projektjén, amihez részletes információkat itt, partnereket pedig itt talál.

Hírarchívum